Zsolnay gyártörténet

A gyár alapítása 1852-re nyúlik vissza. Ekkor alapította Zsolnay Miklós a lukafai kemény cserép manufaktúrából a gyár "ősét", a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben a cég bejegyzést módosítva idősebbik fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetleges felszereltségű, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, a kereskedelmi tömegáruk versenyétől elszegényedett fazekasokat (8-10 főt) foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem tudott megküzdeni a piaci verseny nehézségeivel. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amikor 1865-ben - egy évi csendestársi viszony után - Ignác bátyjától átvette a vezetést. Az üzem világhírű gyárrá való fejlődése ezután kezdődött el.

Zsolnay Vilmos különféle agyag- és mázfajtákkal kísérletezve, az ország első művészi kerámiát gyártó üzemévé fejlesztette az egykori kisüzemet. (1866-ban megkezdett jegyzetfüzetében 80 helyi és környékbeli agyagfajtát sorol fel.)

A gyár első elismerését az európai kerámia seregszemléjének tekintett 1873-as Bécsi Világkiállításon érte el. Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki, emellett a bronzérmet és elismerő oklevelet nyert. A Zsolnay-porcelánokra szép számú külföldi megrendelés érkezett, pl. Angliából, Franciaországból, Oroszországból, Amerikából. A bécsi világkiállítás a kor minden uralkodó áramlatának hatását reprezentálja: a történeti és keleti stílusok felújítását (historizmus), a gótikus modorú jeleneteket, a reneszánsz jellegű figurális díszítéseket, a perzsa és török motívumokat, kínai és japán ízlésű virágmintát és azt a Pannonia típusú edénysorozatot, mellyel a Zsolnay a Dunántúlon kiásott bronzkori kultúra mészbetétes edényeit népszerűsítette. A századvégi világkiállítások során a gyár termékei finom anyaguknak és kivitelezésüknek, magastűzű mázaiknak, valamint a kézifestésüknek köszönhetően hatalmas sikert arattak mind külföldön, mind hazánkban.

1870-es évek közepén a 15-20 munkást foglalkoztató gyár fejlődésében a külföldi szakembereken kívül a Zsolnay család tagjainak is része volt. Mind Vilmos, mind pedig gyerekei: Teréz, Júlia, Miklós folyamatosan részt vettek termékek minőségének javításában, a kínálat bővítésében és a vevőkkel való kapcsolat megteremtésében, ápolásában. (Az üzem annyira a család életének részévé vált, hogy a lakóházaikat - melyek napjainkban raktárként és műhelyként funkcionálnak - a gyár területén építették fel.)

1874-től a Zsolnay Teréz és Zsolnay Júlia által tervezett magyaros és perzsa stílusú díszítmények, melyek az 1880-as évek végéig a Zsolnay legjellegzetesebb mintái voltak, világhírt szereztek a magyar kerámiának.

Zsolnay Vilmos szívós kitartásának eredményeképpen az elefántcsontszínű máz és a magastűzű díszítés tökéletes technikájával és szépségével a gyár felzárkózott korának élvonalbeli kerámiaiparához. Így a Zsolnay gyár számára az 1878-as Párizsi Világkiállítás a tőkeszerzés mellett egyben a megmérettetés lehetőségét is kínálta. A siker hatalmas volt: a Zsolnay tárgyak elnyerték a kiállítás aranyérmét, a "Grand Prix"-t, Zsolnay Vilmos pedig megkapta a Francia Becsületrendet. A kiállításnak köszönheti a gyár - egy bécsi kereskedővel kötött 10 évre szóló szerződés formájában - az első rendszeressé vált külföldi üzleti kapcsolatát.

Az 1885. évi Budapesti Országos Általános Kiállításon Zsolnay felvonultatta eddigi munkásságának minden eredményét, a különböző máztechnikák bemutatásától a népi díszítésű fazekasárukon, finom művű díszkerámiákon, majolikaképeken át a bútorbetétül szolgáló csempékig, falburkoló és egyéb építészeti kerámiák számos, technikailag is különböző változatáig. Ekkor nyílt meg az első budapesti márkabolt.

A gyár hírnevét nemcsak a díszáru- és edénygyártás, de legalább annyira az épületkerámiák, a műszaki porcelánok, épületdíszítő burkolatok és plasztikák is fokozták. A korszak legkiválóbb építészeivel dolgoztak együtt és a legjelentősebb építkezéseihez (mint például a budavári Mátyás-templom, az Iparművészeti Múzeum, a kecskeméti Városháza, az új Országház, az új Műcsarnok felállításához) szállítottak időtálló, olcsó és nemes anyagot; az un. pirogránit kerámiát.
1900 márciusában apja halálakor Zsolnay Miklós átvette a gyár vezetését. A képzett, több nyelven beszélő, művelt üzletember a gyár termelését a maximális kihasználtságát és az elérhető legnagyobb nyereség szempontjából határozta meg. Üzletkötéseinek köszönhetően a kevésbé nyereséges díszmű mellett a jól jövedelmező építészeti kerámiával és ipari porcelánnal a Zsolnay gyár mind a külföldi, mind a hazai piacon sikert aratott.

Miklós irányítása alatt az ipari termelés került túlsúlyba. Míg az 1880-1894 közötti melbournei, kolumbiai, chicagói, san franciscoi világkiállításokon a Zsolnay historizáló dísztárgyaival nagy feltűnést keltett, addig a század első két évtizedében tengerentúli kiállításon csupán egyszer, Saint-Louisban szerepelt. Megrendelései a már meglévő kapcsolataira, illetve az európai kiállításokon szerzett üzleti ismeretségekre épültek, melyek közül kiemelkedő fontosságúak voltak a párizsi, szentpétervári, milánói, londoni, faenzai, torinói, brüsszeli szereplések. (Ahol a gyár termékeivel megjelent, onnan rendszerint elhozta a nagydíjat.)

Az első világháború évei alatt a díszáru- és az építészeti kerámiagyártás szinte teljesen megszűnt; helyette csak a hadi célokat szolgáló ipari porcelán, főként elektromos szigetelők gyártása folytatódott. A háborút követő általános válság és elszegényedés, a nyersanyagforrások elvesztése az új politikai és vámhatárok következtében a Zsolnay gyárat is nagyon rosszul érintette. Mindezt tetézte Zsolnay Miklós folyamatosan elhatalmasodó betegsége.

Miklós 1922-ben bekövetkezett halálakor - az évek óta vezetői pozíciót betöltő - örökösei vették át a gyár irányítását. A háború utáni lassú kibontakozás teljes átszervezéssel, a villamosítás tervszerű kiépülésével és a porcelánfajansz gyártásának megszüntetésével, ill. a porcelángyártás bevezetésével kezdődött. Mivel a fennmaradást a porcelánra való átállás jelentette, a porcelánszigetelők mellett megkezdték az étkezési porcelánedények gyártását.

Az 1929-33-as világgazdasági válság következtében a gyár termelése a felére esett vissza (200 dolgozót bocsátottak el és a heti munkaidőt 3 napra csökkentették). Az üzem csak a harmincas évek második felében érte el azt a szintet, amikorra mind a hazai, mind a külföldi kereskedelemben versenyképessé vált. A második világháború alatt a termelés ismét visszaesett, majd szünetelt, a pesti gyárat bombatalálat érte. A romok eltakarítása, az újbóli üzembe állítás után a gyár 1948-ban állami tulajdonba került

Az állami vezetés első éveiben a háború alatt üzemen kívül helyezett épületek felújítását és a termelés folyamatosságának biztosítását célozták meg. Az első ötéves terv idején főleg ipari porcelánt gyártott az akkori nevén Pécsi "Zsolnay" Porcelángyár Nemzeti Vállalat. A villamosítás és iparfejlesztés igényeinek kielégítésével 1953-ban újra megkezdték a használati edény- és díszmű porcelán gyártását, illetve hozzáfogtak a pirogránit modern stílusának kialakításához. 1955-ben újraindult a kályha- és épületkerámia gyártás. A gyár 1963-ban elvesztette önállóságát és É. M. Finomkerámia-ipari Országos Vállalat Pécsi Porcelángyára elnevezés mellett közvetlenül irányított gyáregységgé minősült vissza.

A Zsolnay nevet és márkát a gyár 1974-től Mattyasovszky-Zsolnay Margittal történt megállapodás alapján használta ismét. Az önállóságát 1982-ben visszanyerő gyár a fejlesztés fontos lépéseként növelte az edénygyártás mennyiségét. A díszáruk iránti hazai kereslet fokozatos növekedésével párhuzamosan nyíltak meg a vidék márkaboltok és a Zsolnay gyár exportügyletei egyre több országra (Anglia, Ausztria, Olaszország, NSZK, Dánia, Finnország, Svédország, Görögország, Japán, Dél-Korea, Irak, Irán) terjedtek ki.

Az 1989-1990-es években mind a hazai, mind a nemzetközi piacon beszűkülés mutatkozott. Az ország súlyos gazdasági helyzete, a piacorientáció fokozódó szerepe a gyár életében is bizonytalanságot okozott.

1991 végén részvénytársasággá alakult gyárat 1995-ben privatizálták, fő tulajdonosa a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) lett. Az új tulajdonos célul tűzte ki a történelmileg is jelentős, nagy hagyományokkal rendelkező gyár nyereségessé tételét a termékszerkezet megváltoztatása nélkül.

1999. szeptemberben a Zsolnay Porcelángyár Rt. három különálló céggé vált szét. A Zsolnay Porcelángyár Rt. feladata a tulajdonában lévő épületek bérbeadása, alapanyag és energiaellátás lett. A Zsolnay porcelán edény és díszáru, a Zsolnay eosin és a Zsolnay pirogránit tárgyak a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt.-ben készülnek A harmadik cég, a Zsolnay Örökség Kezelő Kht. a gyár területén található műemlékek és műemlék jellegű ingatlanok kezelését és felújíttatását végzi. Mindhárom társaság a volt Zsolnay Porcelángyár Rt. telephelyén működik, a társaságok tulajdonosa az ÁPV Rt.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra ZRT honlapja